A társas megismerés kutatása jórészt azzal foglalkozik, hogyan alakítunk ki másokról véleményt. Éppen emiatt, az is nagyon fontos, hogy megértsük, kielemezzük, hogy mások viselkedéséből, általában mire következtetnek mások. Így olyan általános érvényű, szabályszerűségeket regisztrálhatunk, mint pl. a mosoly, általában pozitív érzelmeket indukál másokban, így csökkenti a valószínűségét, hogy a másik dühbe gurul, vagy hogy negatív érzelmeket él át.

Természetesen, a mosoly sokféle helyzetben, sokféle indokból is felléphet, és ennek megfelelően, többféle "jelentést" is hordozhat, pl. flört, szimpátia, megnyugtatás, öröm, stb...A mosolygó arcokat megbízhatóbbnak és vonzóbbnak is tartjuk. Ráadásul, orvosi helyzetben, az orvosok mosolya szintén gyógyító erejű lehet, mert kis mértékben ugyan, de javítja a betegek immun-funkcióit! 

A mosolygás javíthatja két fél közötti kapcsolatot, mégpedig úgy, hogy a mosolygással nemcsak pozitív töltést adunk a beszélgetésnek, hanem érdeklődésünk is kifejezzük, hiszen a mosoly további beszédre sarkallhatja a másikat, így ő úgy érezheti, hogy figyelünk rá és érdekel minket, amit mond.

Végezetül, itt egy rövid, de annál elképesztőbb összefoglalás a mosolygásról, és "ami mögötte van"!

Érdekes kísérleteket végeztek belga és japán kutatók a kérdés vizsgálatára: véletlenszerűen kiválasztott kísérleti személyek kísérleti "játékot" játszottak ismeretlen partnerekkel, aminek eredményeképpen valós pénzt nyerhettek. Mindegyikük szabadon határozott arról, együttműködnek-e, vagy sem, és a megfelelő gomb megnyomásával ezt a partnerrel is közölték. A gombnyomás pillanatában minden játékosról fényképet készítettek, és ezeket a képeket megmutatták kísérleti személyek egy másik csoportjának. A bemutató után, elterelésként különféle, ismeretlen emberek portréit láthatták a személyek kétszer, egymást követően.

Ezután újra megmutatták nekik azokat a fényképeket, melyeket a játékban részt vevő személyekről készítettek, azonban fele arányban olyan arcképekkel keverve, melyek korábban nem szerepeltek egyik bemutatóban sem. Ez volt tulajdonképpen a „valódi kísérlet”, mivel a kísérleti személyek feladata ebben a helyzetben az volt, ítéljék meg, kik szerepelnek a korábban bemutatott arcok között. Az eredmények azt sugallják, hogy képesek vagyunk minden előzetes tapasztalat, ismeret híján, pusztán az arc alapján elkülöníteni az együttműködő személyeket a csalóktól. A kísérleti személyek a véletlennél magasabb arányban voltak képesek felismerni, azonosítani olyan ismeretlen egyének arcképét, akik egy korábbi vizsgálat során csaltak, illetve nem voltak együttműködőek. Ennek megfelelően, úgy tűnik tehát, hogy pusztán egy rövid pillantás partnerünk arcára, meghatározza, hogy kapcsolatba lépünk-e vele, és ha igen, miként fogunk viselkedni. 

(Egy internetes műsorban a nézők ezt a képet szavazták a legmegbízhatóbbnak)

Lehetséges tehát, hogy ha valaki eldönti, csalni fog, ezt a döntését elárulják arcvonásai, melyek az ezzel kapcsolatban átélt érzelmek (szorongás, bűntudat, káröröm, stb.) kifejezésével kapcsolatosak. A valódi pénznyeremény olyan izgalmat válthat ki a személyekből, mely erős érzelmi reakcióval jár, így arckifejezésekben is nyomon követhető. Ezek a kifejezések pedig sokkal inkább megragadják a másik személyek figyelmét, hiszen az ő nyereménye is attól függ, hogyan dönt a másik. Tehát, ha csalni akarunk, egy ügyes szemlélő "kiszúrhatja" szándékainkat, és nem hagyja magát átverni. Ugyanígy, egy ügyes csaló, láthatja rajtunk a bizakodást, az együttműködési szándékot, és ezt kihasználva....jól átejthet minket! 

Az előzőekben már szó volt arról, hogy érzékenyek vagyunk a csalással kapcsolatos jelek, és igyekszünk kiszűrni minden hátsó szándékot a másik viselkedése alapján, nehogy pórul járjunk. Na de mi határozza meg, hogy képesek vagyunk-e felismerni a csalókat? Íme, néhány aspektus:

Csalókkal kapcsolatos jobb emlékezeti képességünket több tényező befolyásolja, például a partner neme és státusza. Egy vizsgálatában, a személyek a csalók arcképeit nagyobb arányban ismerték fel,de csak akkor, amikor a csalókat alacsonyabb szociális státuszúnak (kevesebb barátja van, kevéssé elismert...stb.) mutatták be a kísérleti személyeknek. A magasabb státuszú arcok esetén (pl. vezérigazgató, közkedvelt személy) mérséklődik a különbség. Az eredmények tükrében úgy tűnik, a csalók iránti érzékenység inkább a férfiakra jellemző, mint a nőkre. Bár a nők átlagosan magasabb arányban ismerték fel a csalókat, ám ez csak az alacsony státuszú csalók esetén volt regisztrálható.

A különböző arcokról alkotott megbízhatósági ítéleteink sokszor valamely érzelemkifejezés, esetleg hasonlóság mentén alakulnak, éppen ezért, ha pusztán az arc alapján döntünk arról, ki a megbízható, könnyedén kizsákmányolhatnak olyan személyek, akik megbízhatónak tűnnek, azonban egyáltalán nem úgy viselkednek. Így különösen fontossá válik, hogy emlékezzünk arra, ki volt az a megbízhatónak tűnő partnerek közül, aki valóban megbízhatóan viselkedett. Ilyen helyzetekben igazán az arc-jellemvonás assziociatív memóriánk játszik fontos szerepet, hiszen nemcsak az arc, de a hozzá társított jellemvonás (tapasztalat) is fontos ahhoz, hogy elkerüljük, mások kihasználjanak minket. Ezzel egyetértésben egy 2008-as vizsgálatában manipulálták az együttműködő és csaló partnerek arányát. Az eredmények szerint, a személyek arra emlékeztek jobban, ami ritkábbnak számított az adott csoportban. Vagyis, ha kevesebb együttműködő személy volt partnerek között, akkor rájuk emlékeztek jobban, nem pedig a csalókra. 

Hasonló eredményre jutottak japán kutatók is, akik egy kísérleti játékot alkalmaztak munkájuk során. Többkörös játék során a személyek korábbi partnerekkel is újra kapcsolatba kerülhettek. A „társak”, természetesen előre rögzített módon válaszoltak a személyek lépéseire (pénzbeli jutalom kiosztásáról és arányáról kellett dönteni). Kezdetben a személyek az arcok alapján döntöttek, kiben mennyire bíznak, azonban a körök előre haladásával, fokozatosan átírta döntéseiket a másik fél jellemvonása (együttműködő, neutrális, vagy csaló módon reagált-e). Ezen felül, jobban emlékeztek azokra, akiknek megbízható arca volt ugyan, de negatív jellemvonáshoz társult, mint azokra, akik nem is tűntek megbízhatónak és nem is voltak korrektek.

Az arcon található megbízhatósági kulcsok erőteljes hatására egy korábbi vizsgálatban is rávilágítottak: azoknak a személyeknek, akiket korábban megbízhatóbbnak értékeltek mások, a kísérleti személyek is több pénzt ajánlottak egy játék során. Érdekes eredmény, hogy a megbízhatóságra vonatkozó ítéletek nem függtek attól, hogy a képen szereplő partner együttműködött, vagy csalt a konkrét játék során. Úgy tűnik inkább, hogy az arccal kapcsolatos korai döntés sokkal meghatározóbb ebből a szempontból. Erős kapcsolat volt a korábbi csoport és a résztvevők által adott megbízhatósági értékek között. Ráadásul, a személyek jobban emlékeztek a megbízható arcokra, mint a kevésbé megbízható arcokra, korábbi tapasztalatiktól függetlenül. Azonban, az első benyomások ellenére (megbízhatónak, vagy nem megbízhatónak tartották az arcot) az előző körök eredménye hatással volt a személyek lépéseire, vagyis a partner lépésétől függően határoztak, a következő körben mennyi pénzt küldenek a másiknak. 

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Indul 2015, így folytatódik a blog is. Az év végi számadások, értékelések, illetve az újévi fogadalmak jegyében, a posztban a hazugságról, illetve annak észrevételéről írok néhány gondolatot! Íme:

Sok esetben hazudunk, főként azért, hogy mások előtt jobb színben tüntessük fel saját magunkat. A hazugság segítségével pozitív benyomást tehetünk másokra (pl.: potenciális partner, főnök, kollégák, stb.), de akár segíthetünk másokon, elkerülhetjük a büntetést, illetve a kínos helyzeteket. A csalók azonosítása során az arcon megjelenő jelzések meghatározó szerepet játszanak. Az evolúciós folyamatok úgy alakították társas képességeinket, hogy egyedülállóan alkalmassá váljuk csoportunk tagjainak megkülönböztetésére, így számon tarthassuk, kiben bízhatunk, és ki az, akivel nem érdemes kapcsolatot kialakítanunk.

Svédországban és Japánban végzett vizsgálatok során a résztvevők egy szemtől-szemben megrendezett laborhelyzetben két csoportba lettek kijelölve: a „blöffölő”-k, és a „megfigyelő”-k. A feladat egyszerű: a blöffölő felhúz egy kártyát (ami fekete vagy piros színű lehet), majd vele szemben ülő partnerének, a megfigyelőnek elmondja, milyen színű a lap. Természetesen, hazudhat is, így a partnernek egyetlen feladata, hogy kitalálja, igazat mond-e a másik. A blöffölő akkor kap pontot, ha a megfigyelő nem jól tippeli meg, hazudott-e vagy sem, míg a megfigyelő esetén fordított a helyzet, akkor jár neki pont, ha kitalálja, igazat mondott-e a másik, vagy sem. Ebben az elrendezésben azt találták, hogy sokkal többször mondanak igazat a személyek, mint az a játék logikájából, vagy pusztán a saját érdek szem előtt tartásából levezethető lenne. Érdekes eredmény továbbá, hogy a megfigyelők is gyakrabban gyanakodtak hazugságra, mint amilyen gyakran társaik valóban hamisat állítottak. Egy másik meglepő eredmény, hogy a személyek úgy gondolják, jól teljesítenek a hazugság felismerésében, azonban már kevésbé magabiztosak ezen képességükben, ha fizetniük kell hibájukért.

Mindennapi kapcsolataink során elsődleges szempont felmérni, hogy partnerünk milyen valószínűséggel viszonozza segítségünket, illetve, mennyire megbízható. Ezen szándékok felismerése azonban nagyon bonyolult kiértékelési folyamat, hiszen azok, akik csalni akarnak, motiváltak szándékaik elrejtésében (úgy tesznek, mintha nem akarnának csalni). Így egy „fegyverkezési verseny” alakult ki az evolúció során, melynek köszönhetően, a csalók egyre kifinomultabb módokon igyekeznek elrejteni valós szándékaikat (pl. arckifejzések segítségével), míg a partnerek egyre érzékenyebbek az együttműködés, vagy éppen a csalás jeleire. Összefoglalva számos vizsgálati eredményt, úgy tűnik, hogy a csalásra vagyunk a legérzékenyebbek. A legtöbb esetben a csalók arcára nagyobb arányban emlékeznek a személyek, gyorsabban ismerik fel őket és fontosabbnak is tartják az erre vonatkozó ismeretek, tapasztalatok memorizálását. Mindennek feltehetően az a magyarázata, hogy azokban a helyzetekben, amikor energiát, időt, illetve más erőforrásainkat használjuk mások megsegítésére, vagy az együttműködés során, nagy „veszteséget” jelent számunkra, ha a partner nem viszonozza mindezt, és kihasznál minket. Ezt a rizikót próbáljuk csökkenteni azáltal, hogy igyekszünk a potenciális csalókat kiszűrni és érzékenyek vagyunk a nem őszinte, megtévesztő viselkedéses jelzésekre. Érdemes azonban kiemelni, hogy a kísérleti személyek többsége képes volt megkülönböztetni a neutrális arcokat az együttműködő személyek arcképeitől. Ha valaki tehát együttműködő szándékkal keres kapcsolatot velünk, azt is képesek vagyunk felismerni. Tehát elsőként felmérjük, hogy a másik kihasznál-e minket, és ha ez nem valószínű, akkor együttműködési hajlandóságát kezdjük tanulmányozni. 

Végül pedig, néhány egyszerű tipp, az egyszerűbb, "mindennapi hazugságok" kiszűréséhez:

Csak egy rövid bejegyzéssel jelentkezem Karácsony előtt, de úgy gondoltam, ez mindenképpen aktuális és érdekes dolog.

Az ünnepek alatt, persze, sokakban buzog a segíteni vágyás, a média, és úgy általában a társadalmi elvárások ilyenkor inkább a segítés, az adakozás irányába tolják az embert. Ebben az időszakban többet segítünk, gyakrabban, többet adakozunk, mint az Év más részében, persze nagyrészt annak köszönhetően, hogy most erre irányul minden figyelem!

Ugyanakkor, úgy tűnik a kutatásokból, hogy tényleg jobban járunk, ha segítünk! Miért?!

1. Néhány kutatásban kimutatták, hogy a másokon való segítés, olyan érzelmi állapotot indukál, mely jótékony hat az egészségünkre. Pl.: Személyek megnézték a Teréz anya című filmet, melyet követően, nagyobb valószínűséggel adakoztak egy koldusnak! Az igazi csavar viszont, hogy ezután vért vettek tőlük, és kiderült, hogy megnövekedett az immunsejt-aktivitásuk, vagyis ellenállóbb lett a szervezetük! Nem rossz, mi?!

2. Ha adakozunk, sokkal pozitívabb színben tűnünk fel mások előtt, mely a reputációnkat, hírnevünket növeli a csoportban (lásd korábban, a Koldus kalapja és a páva faroktolla bejegyzést). Ez persze azt jelenti, hogy mások jobban fognak kedvelni minket, ami alapvetően jó! De (!!!) ezen felül, saját magunkat is jobb embernek tekinthetjük ezután, ami pozitív érzéseket indukál bennünk...a pozitív érzelmek pedig megint csak jó hatással vannak egészségünkre:

3. Másokkal való kapcsolat, mások támogatás oxytocint szabadít fel (lásd előző poszt), ami többek között segít a stressz fizikai reakcióinak csökkentésében. Ez praktikusan azt jelenti, hogy minél többet segítünk (oxytocin szint növekedése), annál ellenállóbb a szervezetünk a stresszel szemben!! :-) Elég jó, mi?!?! ...és hogy mire jó még az oxytocin?

Mindezek fényében, kívánok mindenkinek (segítésben gazdag) Boldog Karácsonyt!!!

Megbízhatósági ítéleteink alapvetően befolyásolják viselkedésünket, mégpedig abban, hogy megközelítünk, vagy éppen elkerülünk egy személyt (Gondoljon mindenki csak arra, hogyha valakivel összeveszik, egy jó ideig igyekszik a személy társaságát kerülni.)!  Tehát mondhatjuk, hogy a megbízhatóság észrevevése alapvetően fontos a túlélés szempontjából! Több vizsgálat során már sikerült néhány agyi régiót azonosítani, melyek részt vesznek ebben a folyamatban. Agyi képalkotó eljárások segítségével (fMRI - amivel szép, színes képeket láthatunk agyunk aktivitásáról) kimutatták, hogy minél kevésbé megbízható az adott arc, annál nagyobb aktivitás észlelhető olyan agyi területeken, melyek a potenciálisan fenyegető ingerek esetében aktívak, illetve akkor, amikor undort érzünk, vagy mások negatív arckifejezését nézzük.

Szintén az agyunk aktivitását vizsgáló kutatásokból tudjuk, hogy a vér oxycotin szintje megemelkedik, olyan társas helyzetekben, amikor bizalmat élünk át.  

Egyre több kutatás lát napvilágot, ahol az oxytocin emberi társas magatartásban betöltött szerepét igyekeznek tisztázni. Számos hatása ismert már, mint az anya-gyermek kötődésre, a bizalomra, mások megítélésére és a másokra való emlékezésre, valamint az érzelmeink szabályozására gyakorolt hatása. Tehát az oxytocin hatására kevésbé félünk attól, hogy becsapnak, így erősíti az együttműködésre való hajlamot.

Például, megnövekedett oxytocin szint hatására a személyek ismeretlen arcokat vonzóbbnak és megbízhatóbbnak ítéltek, mint a kontroll csoport. Tehát nemcsak a megbízhatóság percepciójára, hanem a vonzerő megítélésére is hatással van az oxytocin, miközben a személyek hangulatát nem befolyásolta. Az oxytocin egyformán hatással van a férfiak és nők döntéshozatalára. 

Végül, egy rövid videó az oxytocin hatásairól (van magyar felirat hozzá!):

Megbízni egy idegen emberben nagy rizikót rejt magában, így általában az emberek igyekeznek felbecsülni mennyire megbízható a másik, mielőtt kapcsolatba kerülnek vele. Több mindennapos helyzetben találhatunk példát arra, miért lehet „veszélyes” a megelőlegezett bizalom: szinte mindannyian átéltük már, amikor bizalmasan közlünk valamit egy barátunkkal, majd rövid idő elteltével már mindenki a mi titkunkról beszél, talán még ki is gúnyolnak miatta. Egy másik példa, ha például néhány munkatársunk, akikről úgy gondoltuk, lelkiismeretesen dolgoznak, nem készítik el határidőre munkájukat és minket vonnak felelősségre a befejezetlen feladat miatt.

Érdekes, hogy a bizalom jóval a megbízhatóság tudatos mérlegelés előtt megkezdődik. Nem tudatos, automatikus folyamat eredményeként rövid idő alatt képesek vagyunk döntést hozni partnerünk megbízhatóságáról.Egy vizsgálatban például, egy, a személy által megbízhatónak tartott és kedvelt ember nevét villantották fel a kísérletben, mely nemcsak megnövelte az együttműködési hajlamot a bizalomjátékban, hanem növelte a személyek elvárásait partnerük kölcsönösségét illetően. Hasonló módon, egy másik vizsgálatban, egy kísérleti játék során, különbség volt az együttműködés mértékében, ha a személy számára társát „partnerként”, vagy „ellenfélként” nevezték meg. 

Egy másik érdekes tény, hogy minél inkább hasonló hozzánk egy személy, vagy legalábbis annak tartjuk, annál inkább segítünk neki, még akkor is, ha korábban sohasem találkoztunk, vagy ha nincsen közöttünk személyes kapcsolat 

Egy vizsgálatban például, a személyek helyet cserélhettek egy másik kísérleti személlyel, akiről úgy tudták, hogy áramütéseket kap. Előzetesen informálták a személyeket a partnerük érdeklődési köréről, majd lehetőségük nyílott helyet cserélni vele, így átvállalva az áramütéseket (melyek természetesen nem voltak igaziak, de ezt a személyek nem tudták). Nagyon szoros összefüggés mutatkozott a hasonlóság és önzetlenség között: azok vállalták inkább a cserét, akiket úgy informáltak, hogy gondolkodásmódjuk és érdeklődési körük azonos, vagy nagyon hasonló a szenvedő partnerükével.

Egy másik vizsgálatban azt találták, hogy egy baleset szemtanúinál, akik nem segítettek a bajba jutottakon, annál erőteljesebb a bűntudat, minél hasonlóbbnak érzik magukhoz balszerencsés embertársaikat. 

Ugyanez a folyamat játszódik le bennünk akkor is, ha a saját nevünkhöz hasonló személyekkel kerülünk kapcsolatba. Tehát a testi jellegek, illetve a személyiségjegyek mellett a megszólítás, névazonosság (mely egy absztrakt hasonlósági marker) is arra sarkalhat, hogy segítsünk. Például, egy vizsgálatban, e-mail üzenetet küldtek körülbelül 3000 személynek, mely a következő információkat tartalmazta: a feladó nevét, illetve azt, melyik városban jár egyetemre. Az e-mailben, a feladó személy arra kérte a címzettet, tájékoztassa őt a városában fellelhető sportolási lehetőségekről. A legnagyobb arányban azok válaszoltak, akiknek mind kereszt-, és vezetékneve is egyezett a feladóéval, míg a legkevesebb válasz olyanoktól jött, akiknél semmilyen névazonosság nem volt. Tehát, minél inkább hasonlított a feladó neve a címzettéhez, annál inkább segítettek neki (információt adtak, mely egy kisebb segítségnek tekinthető). Fontos kitétel, hogy ez a hatás leginkább a ritka névvel (pl.: Andrews) rendelkező személyek esetében volt tapasztalható, míg a gyakoribb nevek (pl.: Smith) viselőinél kevésbé..  

Amikor a számunkra vonzó partner kiválasztjuk, több szempont szerint mérlegelünk. Azonban úgy tűnik, nemcsak a lehetséges partner tulajdonságai, hanem saját tulajdonságaink, például endokrin (hormonális) állapotunk is fontos szerepet kapnak ebben a  folyamatban:

Női válaszadók esetében például azt találták, hogy termékeny periódusokban (a menstruációs ciklusuk 14. napja körül) nagyobb valószínűséggel választanak férfias arcokat (erőteljesebb áll, előreugró homlok, kifejezett arccsont) potenciális partnerként. Menstruációs időszakban viszont, a kevésbé erőteljes férfi arcokat preferálják. Vagyis a vonzóság megítélésében ciklikus eltérések (is) vannak. Ez azért is érdekes, mert korábban már írtam róla, hogy az arc megjelenése és a hormonális állapot között kimutatható kapcsolat van. A fiúknál, a tesztoszteron szintje és az arc maszkulin jellegeinek kialakulása között szoros a korreláció. Másrészről, a magas tesztoszteron alacsonyabb együttműködő, támogató magatartással és gyengébb minőségű intim kapcsolatokkal (apa-gyermek; házastársi) jár együtt.  Így jobban értelmezhető a párválasztási preferenciák változása is, hiszen a férfiasabb arcú férfiak feltehetően magas tesztoszteronszinttel rendelkeznek, vagyis várhatóan kevesebb erőforrást (pénz, energia, idő, stb.) fektetnek a kapcsolatok megtartásába, vagy a gyermeknevelésbe, viszont jobb genetikai tulajdonságaik vannak. 

Nem csupán a szexualitás, hanem a társas kapcsolatok esetében is előnyben részesítjük a szép embereket: intelligensebbnek, szociálisan ügyesebbnek, kompetensebbnek tartjuk őket. Feltehetően ennek köszönhetően, keressük is a jó megjelenésű, vonzó emberek társaságát és igyekszünk kapcsolatot kialakítani velük. Ez a részrehajlás már gyermekkorban megjelenik: Csinosnak, jóképűnek értékelt gyerekek népszerűbbek (több baráti kapcsolattal rendelkeznek) az osztályban, mint nem vonzó társaik.Sőt, még a korlátozott szociális képességekkel bíró (autista) gyermekek esetében is éppúgy megjelenik a szebb társak preferenciája, mint a tipikusan fejlődő gyermekek csoportjaiban: Intelligensebbnek és barátságosabbnak ítélték a szebb arcokat, mint a kevésbé szép arcképeket.

A vonzóbb személyeknek gyakrabban segítenek, sőt, álláskeresés során is előnyt élveznek, ugyanis előbbre sorolják őket a munkafelvétel során. Ráadásul, ha állást találnak, átlagosan nagyobb fizetést kapnak, mint kevésbé szép munkatársaik. Sőt, a vonzó személyekhez annak ellenére pozitívabban viszonyulunk, hogy sokszor kevésbé megbízhatóak, mint ahogyan azt elvárnánk (erről majd később..). 

A szépség iránti részlehajlás - ahogyan a példákból is kitűnik -, nem tudatos döntésfolyamat eredménye, sokkal inkább annak köszönhető, hogy akiket vonzónak, szépnek tartunk, hajlamosabbak vagyunk több pozitív jellemvonást tulajdonítani, és fordítva, azok, akik jó személyiséggel bírnak, gyakrabban találtatnak vonzónak. Egy vizsgálatban például, a szemináriumi csoport résztvevőit arra kérték, több jellemvonás mentén ítéljék meg a szeminárium vezetőt. Akkor, ha a személy barátságosan, kedvesen közelített a szeminárium tagjaihoz, a hallgatók kétharmada találta fizikailag vonzónak a vezetőt. Ezzel ellentétben, ha ugyanez a személy távolságtartó és elutasító volt a hallgatókkal szemben, akkor csupán a hallgatók egyharmada ítélte vonzónak fizikai megjelenését. 

Először is, a folytatást egy kiigazítással kezdeném: az előző posztban írtam a női test arányairól, de felcseréltem a számokat! Figyelmetlenség volt részemről, melynek észrevételét köszönöm és most igyekszem "jóvá tenni":-) Szóval, 90-60-90, amit írni akartam.

Ami viszont jó, hogy ezek szerint, van aki olvassa, amit írok, és még oda is figyel rá! Külön köszönet érte!

A mai alkalommal néhány másik olyan "általános" vonásról írok röviden, melyek befolyásolják az arc szépségét:

Vonzerő tekintetében más-más jellegzetességet tekintünk előnyösnek a férfi, illetve a női arcokon. Ez a szexuális dimorfizmus. Ennek megfelelően, a nemekre jellemző tulajdonságok jelenléte nagyobb attraktivitást eredményez az átlagarcokhoz képest. Vagyis, az átlagostól bizonyos tulajdonságok mentén szisztematikusan eltérő arcokat vonzóbbnak ítélik a személyek. Férfiaknál a széles áll, erőteljes állcsúcs, míg nőknél a kicsi, vékony áll ilyen jellemző például. Számos más tulajdonság is ide sorolható, ám a mi mindegyikben közös, hogy szoros összefüggés van megjelenésük és a szervezet hormonháztartása között. Tehát, ezek a jellegek hormonális jelzéseknek tekinthetőek, melyek megbízhatóan mutatják, hogy mennyire maszkulin (férfias), illetve feminim (nőies) a személy. 

A másik ilyen jellemző a Neoténia:

Tulajdonképpen a neoténia (progresszív megfiatalodás) nem jelent mást, mint hogy az ősi embrionális, illetve fiatalkori jegyek, vonások a felnőttkorban is fennmaradnak. Az arcon található neoténiás jellemzők a következők: kerek arc, nagy szemek, kis orr és kis áll, magas homlok. Az arc vonzerejét tekintve, a női arcok esetében például, azok a vonások, melyek vonzóbbá teszik az arcot (kicsi vékony áll, teltebb ajkak, nagyobb szemek) olyan fiatalkori, vagyis neoténiás vonások, melyek fokozottan jellemzőek a felnőttkort megelőző fejlődési szakaszokra. Ezek egy része átfedésben van a hormonális markerekkel, más jellemzők azonban (pl. nagy szem) nem. A neoténiás jellemzőkkel felruházott női arcokat szintén attraktívabbnak tartjuk. Ennek hátterében az állhat, hogy a szervezet fiatalságának jelzéseiként használjuk őket, melyek segítségével a termékenység valószínűségét igyekszünk felmérni. 

A testi szimmetria ugyancsak vonzó jelleg, melyet, ahogyan az előző esetekben is, kultúrától függetlenül szépnek tartanak az emberek. Az arc szimmetriája is ide tartozik: a szimmetrikus arcokat szebbnek látjuk, mint  a kevésbé szimmetrikusakat. Több kutatás alapján jelenleg úgy gondoljuk, hogy a szimmetria a szervezet egészségi állapotának jelzése (pl.: Szimmetrikusabb arcuk emberek ritkábban betegszenek meg fertőző betegségekben.). 

Egy arc vonzerejének megítélése során olyan univerzális, vagyis egyéntől, kultúrától szinte független kritériumokat is mérlegelünk, melyek az evolúció során alakították "ízlésünket". Minden élőlényben olyan párválasztási mechanizmusok jöttek létre (olyan gondolkodási folyamatok, melyek alapján valakit szépnek, szexinek, stb. találunk), melyek elősegítik az optimális partner kiválasztását. Az embernél, olyan párválasztási preferenciák fejlődtek ki, hogy érzékenyek vagyunk azokra  a testi jelekre, melyek a másik utódnemzési és gondozási képességeit jelzik (pl.: életkor, fizikai vonzerő, státusz, stb.), Nem tudatos döntési folyamatokról van szó, ám mégis befolyásolják gondolkodásunkat és azt, kit/mit tartunk szépnek. 

Kétféle csoportba sorolható, milyen jellegeket tartunk kívánatosnak, vagy szépnek: a másik anyagi és egyéb lehetőségei, forrásai, valamint a testi adottságai. A testi adottságokat értékelő folyamatok olyan sajátságokra irányulnak, melyek felkeltik a figyelmünket a partner iránt. Ezeknek az értékeléseknek legfőbb forrása az arc, de természetesen, más testi adottságok és jellemzők is ide tartoznak (pl.: testi felépítés, lásd a "60-90-60" arány a női test esetében). Egy arc szépségére, vonzóságára vonatkozó ítéleteink többféle folyamat segítségével alakulnak. Van néhány olyan általános vonás, melyek vonzóbbá teszik az arcot, kultúrától és tapasztalatoktól függetlenül.

Az egyik ilyen univerzális jellegzetesség az átlagosság: Többféle személy fotóiból készített közös arcképen szebb arcot látunk, mint az egyéni arcok. 

Az ehhez a jelenséghez kapcsolódó evolúciós magyarázó elv a következő: Ha valakit szépnek, vonzónak találunk, akkor ennek hátterében az áll, hogy olyan jellegekkel rendelkezik, melyek korábban megbízhatóan jelezték, hogy tulajdonosuk egészséges, nemzőképes, stb..

Vagyis, az átlag-arc azért vonzóbb, mert tulajdonosát genetikai sokféleség jellemzi, amely ellenállóbbá teszi a betegségekkel, fertőzésekkel szemben. Például, orvosi kórlapok tanulmányozása segítségével 2001-ben igazolták, hogy a populáció átlagértékeihez közelítő arcok tulajdonosainál kevesebb megbetegedést regisztráltak, mint más személyeknél.