Jobb adni, mint kapni (és nem csak pofont...)

2014/12/22. - írta: Birkás Béla

Csak egy rövid bejegyzéssel jelentkezem Karácsony előtt, de úgy gondoltam, ez mindenképpen aktuális és érdekes dolog.

Az ünnepek alatt, persze, sokakban buzog a segíteni vágyás, a média, és úgy általában a társadalmi elvárások ilyenkor inkább a segítés, az adakozás irányába tolják az embert. Ebben az időszakban többet segítünk, gyakrabban, többet adakozunk, mint az Év más részében, persze nagyrészt annak köszönhetően, hogy most erre irányul minden figyelem!

Ugyanakkor, úgy tűnik a kutatásokból, hogy tényleg jobban járunk, ha segítünk! Miért?!

1. Néhány kutatásban kimutatták, hogy a másokon való segítés, olyan érzelmi állapotot indukál, mely jótékony hat az egészségünkre. Pl.: Személyek megnézték a Teréz anya című filmet, melyet követően, nagyobb valószínűséggel adakoztak egy koldusnak! Az igazi csavar viszont, hogy ezután vért vettek tőlük, és kiderült, hogy megnövekedett az immunsejt-aktivitásuk, vagyis ellenállóbb lett a szervezetük! Nem rossz, mi?!

2. Ha adakozunk, sokkal pozitívabb színben tűnünk fel mások előtt, mely a reputációnkat, hírnevünket növeli a csoportban (lásd korábban, a Koldus kalapja és a páva faroktolla bejegyzést). Ez persze azt jelenti, hogy mások jobban fognak kedvelni minket, ami alapvetően jó! De (!!!) ezen felül, saját magunkat is jobb embernek tekinthetjük ezután, ami pozitív érzéseket indukál bennünk...a pozitív érzelmek pedig megint csak jó hatással vannak egészségünkre:

7-reason-positive-emotions-are-good-for-your-heart.jpg

 

3. Másokkal való kapcsolat, mások támogatás oxytocint szabadít fel (lásd előző poszt), ami többek között segít a stressz fizikai reakcióinak csökkentésében. Ez praktikusan azt jelenti, hogy minél többet segítünk (oxytocin szint növekedése), annál ellenállóbb a szervezetünk a stresszel szemben!! :-) Elég jó, mi?!?! ...és hogy mire jó még az oxytocin?

oxytocin_leftsidegraphic2_285x240.jpg

 

Mindezek fényében, kívánok mindenkinek (segítésben gazdag) Boldog Karácsonyt!!!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magatartas.blog.hu/api/trackback/id/tr967003739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása