Személyiségünk tükre, az arcunk (?) Tények és tévhitek, II. rész.

2014/09/22. - írta: Birkás Béla

Az előző posztra kapott reakció(k)ból kiindulva, úgy éreztem, ha röviden is, de folytatnom kell az arc és személyiségünk közötti kapcsolat boncolgatását, mégpedig úgy, hogy egyértelmű legyen: BÁR A KEZDETI TANOKAT, ELKÉPZELÉSEKET MA MÁR NEM TARTJUK ÁLTALÁNOS ÉRVÉNYŰNEK, VAGY ALKALMAZHATÓNAK, A MODERN PSZICHOLÓGIA EREDMÉNYEI EGYÉRTELMŰEN MUTATJÁK, HOGY AZ EMBEREK SZERINT, LÉTEZIK KAPCSOLAT AZ ARCVONÁSOK ÉS A SZEMÉLYISÉGVONÁSOK KÖZÖTT (legalábbis, hétköznapi döntéseinkben eszerint viselkedünk)!! 

Íme, a kezdetek:

Egon_Brunswik.jpg

                                                                           (Egon Brunswik)

Nemcsak a szociálpszichológusokat, hanem a kísérleti pszichológia híveit is megihlette a fiziognómia. Kiemelkedő alakja volt ezen kutatásoknak Egon Brunswik, aki Reiter-rel sematikus arcokat dolgozott ki. Ovális fejformájú, ellipszis alakú szemekkel és egyenes vonalú száj és orr kontúrokkal szerkesztett arcokat hoztak létre, melyekből számos sorozatot hoztak létre, az egyes részek egymáshoz való távolságának változtatásával. Ezekről a változatokról kellett a személyeknek ítéletet alkotniuk, életkor, karakter, hangulat, intelligencia, stb. tulajdonság mentén.

fig11.gif

 

 

Eredményeikben a homlok és száj magassága, az orrforma, valamint a szemek távolsága befolyásolta leginkább az ítéleteket. Például, minél magasabbra helyezték a szájat, annál fiatalabbnak találták az arcot, sőt, vidámabbnak is tartották, akárcsak a távol ülő szemek és rövid orr esetén. Statisztikai elemzés segítségével kimutatták, hogy a homlok magassága volt a leginkább befolyásos tényező, majd a száj magassága és a szemek távolsága. Később más kutatók megismételték a vizsgálatokat kínai, angol és afrikai gyerekekkel, és nagyon hasonló eredményeket kaptak, mely arra enged következtetni, hogy ezek a sztereotip válaszok univerzálisak. Vagyis, az arcok tulajdonságai kultúrától független, hasonló következtetésekhez vezetnek minden embernél. 

Más, későbbi vizsgálatok további tulajdonságok esetében is felfedtek különbségeket. Az idősebb arcokat zárkózottabbnak, hűvösnek, ugyanakkor intelligensebbnek tartják a fiatalabb arcokhoz képest. A fiatal arcokat egészségesebbnek értékelik, mint az idősebb arcokat, ugyanakkor sérülékenyebbnek és kevésbé kompetensnek (szakmailag felkészültnek) is tartják őket.  

Vagyis, a fiziognómia, bár nem tudományos elméletként, de a hétköznapi döntéseinkben tovább él!!!

Hamarosan folytatom az arc és belső tulajdonságok kapcsolatát taglaló legújabb vizsgálatok bemutatásával!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magatartas.blog.hu/api/trackback/id/tr716718757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása